A kozmológia története dióhéjban

Amióta ember az ember, próbálja megfejteni a körülötte lévő világot. Mítoszok, legendák, tudományos elméletek születtek az elmúlt évezredek alatt. Isteneket, hősöket, matematikai képleteket hívtunk segítségül, hogy megoldást találjunk a talányokra.

Az ókori görögök szemében a Föld egy lapos, vizen úszó korong volt, amely fölött az égbolt kupoláját Atlasz tartotta. Az egyiptomiak úgy hitték, hogy az ég maga egy istennő, akinek ruhájára aggatott ékszerek a csillagok. Mezopotámia papjai már ismerték a hét bolyongó égitestet is. Ekkor még mindenki azt hitte, hogy a Föld van a Világmindenség középpontjában. Elsőként Arisztarkhosznak jutott eszébe a heliocentrikus világkép lehetősége.

Majdnem kétezer évvel később Galilei távcsövet fordított az ég felé. A Hubble Űrtávcső ma már távoli galaxisokat fényképez hihetetlen felbontásban. Miközben a képek készülnek, furcsa kérdés fogalmazódik meg bennünk: vajon mi lesz e százmilliárdnyi galaxis sok százmilliárdnyi csillagának sorsa? Mi, akik ezen a világon élünk, tudni szeretnénk, hogy mi fog történni egyszer majd ezzel a világgal. Honnan hová tart ez az egész valami, aminek mi is részesei vagyunk? Ezekkel a problémákkal kezdett el foglalkozni a huszadik században született tudomány, a kozmológia.

A kozmológus természettudós és filozófus is egy kicsit. Rendszerint jobban tud kérdezni, mint válaszolni. Rengeteg feltevése, ötlete van, ám szinte semmit sem tud bizonyítani közülük. A veszte az, hogy a dolgokat a lehető legnagyobb összefüggéseiben próbálja megérteni, s olyan területek foglalkoztatják, amelyek elméleti okfejtéseit gyakorlatban alig lehet igazolni.
Így hát a kozmológia talán nem is igazán tudomány. Bizonyítatlan és cáfolatlan hipotéziseket sorakoztat fel. Legtöbbször nélkülözni kényszerül mindenféle tapasztalat útján kiderített, megfigyelt tényt, mérési eredményt.

A kozmológia talán inkább egy játék. Hihetetlenebbnél hihetetlenebb elméletek csapnak össze egymással, anélkül, hogy valamelyikük győztesen kerülne ki a harcból. Szinte futószalagon érkeznek furcsábbnál furcsább ötletek, meghökkentő világmagyarázati modellek; vitatkozik rajtuk a tudós, a diák, a hétköznapi ember. A kozmológia ugyanis a legalapvetőbb kérdésekkel foglalkozik. Ezekre a kérdésekre azonban igen nehéz magyarázatot találni.

Amikor azonban Edwin Hubble felfedezi, hogy az galaxisok távolodnak egymástól, vagy amikor Arno Penzias és Robert Wilson 1965-ben megtalálja a mikrohullámú háttérsugárzást, vagy amikor harminc évvel később a COBE nevű NASA műhold kimutatja benne a század százaléknyi fluktuációkat, hirtelen kiderül, hogy néhány elméletnek meg kell buknia, viszont egyes hipotézisek tényleg igazat mondanak. Ekkor tudományos jelentőségű dolgok derülnek ki, amelyek gyakran teljesen átformálják a világról alkotott elképzeléseinket.
A kozmológusok között akad a legtöbb olyan ember, aki rendíthetetlenül tagadja Isten létét. Ennek ellenére mégis a kozmológia az a tudományág, amelyik legközelebb áll a valláshoz. Ugyanis a hipotéziseket vizsgálgatva egyértelműen kiderül, hogy minden, ami létezik, egy egységes "valami" felé tart, s ez a valami lényegében a világ értelmének fogható fel. Kiderül, hogy a matematikai képletek és a bibliai történetek ugyanazt mondják nekünk, csak másképp.
A kozmológia tehát, amely a huszadik század végén formálódott igazán tudománnyá, nem is valódi tudomány, mégis kicsit több annál. Minél jobban elmélyedünk a száraz számok és képletek között, annál izgalmasabb kalandban lesz részünk.

Mert vajon létezhet-e ennél vonzóbb kihívás: megtalálni saját magunkat a körülöttünk lévő világban?

Forrás: cosmo.supernova.hu

 

Írj egy hozzászólást

Kérlek, hozzászólás írásához jelentkezz be. Lent tudsz bejelentkezni.