• majaorakulum
    Maya Orákulum
  • eletviraga
    Szakrális Geometria
  • atlantisz
    Atlantisz Bölcsessége
  • arkangyal
    Arkangyal kártya
  • tarot
    Univerzális Tarot
  • inca
    Inka horoszkóp
  • karma
    Karma Asztrológia
  • dendera
    Egyiptomi horoszkóp
  • indianastro
    Indián horoszkóp
  • kelta fa
    Kelta Fa horoszkóp
  • Icon 12
    Twitter
  • Icon 12
    Weather

Kategória: Kozmológia

cosmology


A Ciklusok

A körforgás életünk minden szintjén megfigyelhető. Néhány ciklus periódusa olyan rövid, hogy nem értelmezhető tudományos eszközökkel, mások pedig annyira hosszúak, hogy távol esik az emberi felfogás mértékétől. Ugyanakkor, az ilyen körök létezésének igazsága mindenhol ott van – elég, ha egy pillantást vetünk, például a természetre, és az évszakok ciklikusságára. Energia, rádióhullámok, hangfrekvenciák mind határozott időközökkel léteznek – periódus/másodperc. Ilyen visszatérő ritmus nélkül az Univerzum kaotikussá válna, de egyértelműen nem ez az oka annak, hogy nem fenntartható a káosz világaként, csupán az Isteni szabályozottság és tökéletesség képes alkalmazni ezt az állandó hatást, és fenntartani az Univerzum harmonikus egyensúlyát az élet és a valóság minden szférájában.

tejutBolygónknak két kritikus mozzanata van. Az egyik, a millenniumhoz hasonlóan, a napéj­egyenlőségek precessziója. A másik pedig egy imbolygás, me­lyet relative nemrég fedeztek fel. Mi, az egész naprendszer, az űrben bizonyos mértékben spirál alakb kígyózunk, mely azt mutatja, hogy hozzákapcsolódtunk valamihez. Csillagászok megfigyelései szerint ez úgy indult, hogy másik testet kezdtünk keresni. Először egy konkrét csillagállásból, majd csillagok cso­portjából következtették ezt ki. Négy-öt évvel ezelőtt egy bizo­nyos bolygót, a Szíriusz A-t gondolták a megoldásnak. A világ­űrben a Szíriusz A-val együtt, a DNS molekula szerkezetéhez hasonló alakban, hasonlóan haladunk. Közös végzetünk van a Szíriusszal. Ahogy egyszerre mozgunk, úgy bontakozik ki a tudatosság, ahogy a DNS génjei és kromoszómái feltárják üze­neteiket nagyon specifikus helyekről. Léteznek olyan kulcsfon­tosságú időpontok, amikor adott dolgok megtörténhetnek, ami­kor „genetikailag" kritikus összefonódás bekövetkezhet a Föld és a Szíriusz, valamint a kozmosz többi része közt. Egy rendkí­vül különleges csoportosulás jelen pillanatban is végbe megy.

Vizsgáljuk meg a napéjegyenlőségek előrehaladását. A Föld tengelye 23,5 fokos dőlésszöggel rendelkezik. Ahogy megfordul a Nap körül, a tengely továbbra is dőlt ma­rad, így kialakítva számunkra az évszakokat.

De a tengely imbolyog, ezáltal forgás közben maga a ten­gely is változik, hetvenkét évenként körülbelül egy fokkal. 2160 évenként egy konstelláció állását változtatja meg, minden 25 920 évben pedig megtesz egy teljes kört.

25 920 év elteltével az Északi-sark csúcsa egy ellipszist ír le. Ennek az ellipszisnek egy pontja a galaxis középpontjához a legközelebb, másik pontja tőle legmesszebb helyezkedik el. Amit őseink, elsősorban a tibetiek és hinduk felismertek, hogy amint a galaxis középpontjától távolodunk, szellemi értelem­ben elalszunk, közeledés esetén pedig felébredünk.

Ezek a vén bölcsek a napéjegyenlőség előrehaladása ál­tal kialakított ellipszist juga nevű korszakokra osztották fel. A jugákkal kapcsolatos információk zömét az elmúlt 2000 évben állították össze, mely a Kali Juga (sötét vagy vas kor­szak) néven vált ismertté.

juga

Minden egyes juga-ciklusban hanyatlást lehet megfigyelni a béke és lelki fejlődés aranykorától kezdve az erőszak és lelki degradáció utolsó korszakáig.

A juga-ciklusok alatt az emberi civilizációk különböző fejlettségi fokkal, tagjai ikorszakonként eltérő képességekkel rendelkeznek, amelyek az első korszakban igen magas szintűek. Ezek a képességek a jugák változása során fokozatosan degradálódnak, ami megnyilvánul többek között az emberi élet hosszának radikális lerövidülésében is. E degradáció a Kali juga végén egyre jobban előrehalad, de ezt követőn egy új Satya juga veszi kezdetét, ami egyben az Aranykor és a tisztaság eredeti állapota is visszaáll és a káoszból újra rend lesz – azaz a ciklus ismét elölről kezdődik.

Az ősök felfedeztek két pontot, ami 900 évre helyezkedik el mind az alvó, mind az ébredő oldalon. Ezek a pontok óriási változással állnak összefüggésben - a tudatokban végbemenő változásokkal és a bolygók pólusainak változásaival.

Jelenleg a galaxis középpontja felé való elmozdulás előtt állunk, és kezdünk felébredni. 180 fokot fordultunk az utolsó elmozdulás óta, a következő éppen közeleg. Ez az oka annak, hogy kezdjük elérni határainkat, ami többek közt a népességet és környezetünk terhelését illeti.

Kozmikus alvásunk és felébredésünk hasonlóan működik, mint a Föld huszonnégy órás körforgásának nappa­li és éjjeli ciklusa. Többnyire a sötétségben lévő félgömb teremt­ményei alszanak az éjszaka folyamán, többségük napközben ébren van. Ugyanez a helyzet a napéjegyenlőségek változásá­nak szakaszaival is. Abban a periódusban, amikor a bolygó al­szik, a férfi oldal védelmez bennünket. Minden esetben a női mivolt az, amely visszavezet a fényre minket.

A Foton öv

1961-ben fedezték fel műholdak segítségével, hogy a Plejádok körül valami furcsa, aranyló energia felhő jelenik meg. Pontosan nem tudták definiálni, hogy mi ez, de az észrevehető volt, hogy határozottan közeledik a Naprendszer felé.

Ahogy Napunk halad az Alcyone körül, ki és belép ebbe az övbe, amit Foton övnek nevezünk.

fotonov

Napunk keresztül halad a Foton övön megközelítőleg 2000 év alatt és a övön kívül 11.000 évig. A teljes ciklus felépítése: a naprendszerünk belép a Foton övbe (2000 év), kilép a Galaktikus Éjszakába (11.000 év), és ismét be (2000 év), és ismét ki (11.000 év).

A foton keletkezéséről, a fizika szintjén annyi elmondható, hogy amikor egy pozitron találkozik egy elektronnal, a másodperc töredéke alatt lenullázódik a töltésük, és a kiegyenlítődés pillanatában az anyag energiává, fotonná, fénnyé alakul át. Tulajdonképpen ez az abszolút Fény, ami a részecskék találkozásából született.

Akármilyen megdöbbentő ís, a NASA először kidolgozta a tervet a Foton öv felrobbantására, és állítólag tettek is erre kísérleteket. Ez tökéletesen kifejezi ezen csoport valódi szándékait, hatalmi gőgjét, és hamis mindenhatóság tudatát. Hamarosan azonban rá kellett döbbenniük, hogy a Foton övet nem tudják megsemmisíteni, és az határozottan, ellentmondást nem tűrve közeledik.

A Nap 1998-ban lépett be a Foton övbe, amit a csillagászok is visszaigazoltak, ugyanis igen intenzív napaktivitás volt akkortájt, és különféle napkitörések zajlottak a felületén.
A tudósok bejelentése szerint az utóbbi évek legnagyobb viharai dúltak most a Nap felszínén, és a Föld mágneses terét elért gázfelhők mérsékelt geomagnetikus viharokat keltettek. Ezek következtében a műholdas rendszerek, az elektromos hálózatok, és a mobiltelefonos hálózatok is megbénulhattak részlegesen. Mivel a gázok elektromosan töltött részecskéket tartalmaznak, ezért valóban érzékelhetőek voltak ezek a zavarok a távközlési, a műholdas, az áramszolgáltató, és a navigációs rendszerekben. Arról is vannak statisztikai adatok, hogy az emberek érzelmi, és mentális állapotára is erősen hathatnak ezek a napkitörések, ilyenkor több baleset, katasztrófa, és akár erőszakos cselekmény is történik. A nap jelenléte a Foton övben 2002-től vált teljessé.

A tudósok az előrejelzéseikben sok olyan dolgot említenek, melyek részben már érzékelhetőek, csak talán finomabban, és nem egy univerzális kataklizma jellegével. Arról beszélnek, hogy a szeizmikus aktivitás fokozódhat, vagyis földrengések, vulkán kitörések, nagyobb gyakorisággal várhatóak. Esetlegesen pólusváltás is történhet, és ezeket a jeleket valóban már mind tapasztaljuk is. Ha a Nap lép be először a Foton övbe - mondták a tudósok -, akkor lehet, hogy 5-6 napra teljesen kialszik az égbolt fénye, és totális sötétség borul a Földre. Sőt bizonyos fokú lehűlés is elkezdődhet, ami akár egy átmeneti, kisebb fajta jégkorszakkal is felér majd. Utána pedig, az abszolút Fény sugárzó jelenléte lesz várható.

A Plejádok üzenetei úgy szóltak, Barbara Hand Clow szerint, hogy 1987. március 16-a és 22-e között a Föld belépett a Foton övbe, egyetlen hétre. Ezután, minden évben egy héttel ez előtt léptünk a Fénysávba, és egy héttel ez után hagytuk el ezt a mezőt. Vagyis minden évben kitolódik ez az időszak 2-2 héttel. 1988-ban már három hetet, 1998-ban pedig már közel fél évet tartózkodott a Földbolygó a Foton öv sugarában. Minden évben, az idő hossza növekedett 2012-es esztendő téli napfordulójáig, amikor a Föld teljes keringési pályája a Foton övben volt, és ezzel a Nagy Ciklus véget ért.

 

A kozmológia története dióhéjban

Amióta ember az ember, próbálja megfejteni a körülötte lévő világot. Mítoszok, legendák, tudományos elméletek születtek az elmúlt évezredek alatt. Isteneket, hősöket, matematikai képleteket hívtunk segítségül, hogy megoldást találjunk a talányokra.

Az ókori görögök szemében a Föld egy lapos, vizen úszó korong volt, amely fölött az égbolt kupoláját Atlasz tartotta. Az egyiptomiak úgy hitték, hogy az ég maga egy istennő, akinek ruhájára aggatott ékszerek a csillagok. Mezopotámia papjai már ismerték a hét bolyongó égitestet is. Ekkor még mindenki azt hitte, hogy a Föld van a Világmindenség középpontjában. Elsőként Arisztarkhosznak jutott eszébe a heliocentrikus világkép lehetősége.

Majdnem kétezer évvel később Galilei távcsövet fordított az ég felé. A Hubble Űrtávcső ma már távoli galaxisokat fényképez hihetetlen felbontásban. Miközben a képek készülnek, furcsa kérdés fogalmazódik meg bennünk: vajon mi lesz e százmilliárdnyi galaxis sok százmilliárdnyi csillagának sorsa? Mi, akik ezen a világon élünk, tudni szeretnénk, hogy mi fog történni egyszer majd ezzel a világgal. Honnan hová tart ez az egész valami, aminek mi is részesei vagyunk? Ezekkel a problémákkal kezdett el foglalkozni a huszadik században született tudomány, a kozmológia.

A kozmológus természettudós és filozófus is egy kicsit. Rendszerint jobban tud kérdezni, mint válaszolni. Rengeteg feltevése, ötlete van, ám szinte semmit sem tud bizonyítani közülük. A veszte az, hogy a dolgokat a lehető legnagyobb összefüggéseiben próbálja megérteni, s olyan területek foglalkoztatják, amelyek elméleti okfejtéseit gyakorlatban alig lehet igazolni.
Így hát a kozmológia talán nem is igazán tudomány. Bizonyítatlan és cáfolatlan hipotéziseket sorakoztat fel. Legtöbbször nélkülözni kényszerül mindenféle tapasztalat útján kiderített, megfigyelt tényt, mérési eredményt.

A kozmológia talán inkább egy játék. Hihetetlenebbnél hihetetlenebb elméletek csapnak össze egymással, anélkül, hogy valamelyikük győztesen kerülne ki a harcból. Szinte futószalagon érkeznek furcsábbnál furcsább ötletek, meghökkentő világmagyarázati modellek; vitatkozik rajtuk a tudós, a diák, a hétköznapi ember. A kozmológia ugyanis a legalapvetőbb kérdésekkel foglalkozik. Ezekre a kérdésekre azonban igen nehéz magyarázatot találni.

Amikor azonban Edwin Hubble felfedezi, hogy az galaxisok távolodnak egymástól, vagy amikor Arno Penzias és Robert Wilson 1965-ben megtalálja a mikrohullámú háttérsugárzást, vagy amikor harminc évvel később a COBE nevű NASA műhold kimutatja benne a század százaléknyi fluktuációkat, hirtelen kiderül, hogy néhány elméletnek meg kell buknia, viszont egyes hipotézisek tényleg igazat mondanak. Ekkor tudományos jelentőségű dolgok derülnek ki, amelyek gyakran teljesen átformálják a világról alkotott elképzeléseinket.
A kozmológusok között akad a legtöbb olyan ember, aki rendíthetetlenül tagadja Isten létét. Ennek ellenére mégis a kozmológia az a tudományág, amelyik legközelebb áll a valláshoz. Ugyanis a hipotéziseket vizsgálgatva egyértelműen kiderül, hogy minden, ami létezik, egy egységes "valami" felé tart, s ez a valami lényegében a világ értelmének fogható fel. Kiderül, hogy a matematikai képletek és a bibliai történetek ugyanazt mondják nekünk, csak másképp.
A kozmológia tehát, amely a huszadik század végén formálódott igazán tudománnyá, nem is valódi tudomány, mégis kicsit több annál. Minél jobban elmélyedünk a száraz számok és képletek között, annál izgalmasabb kalandban lesz részünk.

Mert vajon létezhet-e ennél vonzóbb kihívás: megtalálni saját magunkat a körülöttünk lévő világban?

Forrás: cosmo.supernova.hu

 

Az idő természetes ciklusai

Vegyünk egy kis pillantást az idő természetes ciklusaira:

  • a Föld egy nap alatt a saját tengelye körül egyszer megfordul, ami a nappalt és az éjt szüli
  • a Hold a Föld körül forog egy hónap alatt ciklikusan váltakozó fázisaiban

A hold ciklusának időtartamát újholdtól újholdig szinodikus ciklusnak hívjuk. Ennek tartama körülbelül 29.5 nap. A sziderikus holdi ciklus - melyet ahhoz képest mérnek, hogy a hold mikor jelenik meg ugyanott az égen - csupán 27.1 napos. Ezért 28 nap az átlagos holdi ciklus időtartama.

  • a Föld egy év alatt 365 naponként kerüli meg a Napot
  • egy év alatt a hold pontosan 13-szor kerüli meg a Földet
  • ha egy év időtartamát napokban mérve elosztjuk a holdhónapok időtartamával - hogy megkapjuk hány holdhónap van egy évben - akkor pontosan 13, 28 napos hónapot kapunk, plusz egy egyedi, különálló napot
  • a Vénusz bolygó keringési ciklusa 260 földi nap; ez is egy örökké ismétlődő ritmus, ugyanúgy, mint egy nap, egy hónap és egy év
  • A legfényesebb csillag az égen a Szíriusz. A Föld felől nézve úgy látszik, hogy a Nap a többi csillaghoz képest visszafelé mozog az égen. Amikor a Nap ezért a legfényesebb csillaggal - a Szíriuszal - együtt kel, akkor kezdődik az újév ciklusa a mayák felfogása szerint. Ez a nap a mai naptárunkban július 26-ára esik.

solsticeEzek a ciklusok és ritmusok azok, melyek meghatározzák fizikai létünk alapjait. Természetesen, az emberi szervezetünk is az idő természetes ciklusai szerint kódolt. A nőknek van egy 28 napos ciklusuk, melyet bioritmusnak nevezünk, valamint pontosan 13 test-izületünk (boka, térd, csípő, csukló, könyök, váll – jobb és baloldal = 12 + nyak), segít minket a mozgásunkban (az 5.2-es pontban tárgyaljuk majd a 13 tónust, amely ehhez kapcsolódik). Továbbá pontosan 20 ujjunk van, melyek szintén megfelelnek egyenként az 5.1-es pontban részletezett 20 szoláris energiának. Emellett a terhesség normális időtartama 260 nap. Mi magunk vagyunk ezzel a természet Szent Idejének megtestesítői.

 

 

Az Ember IDŐ-lény

A Homo Sapiens konstrukciója a biológiai 3-dimenziós ábrázolásában nagyon jól ismert számunkra, amit azonban alig tud valaki, hogy ez a fizikai biológiai megjelenés, tehát a testünk a legtágabb értelemben nem más, mint egy felsőbb energia megjelenése. Konkrétan ez azt jelenti, hogy biológiai formánknak van egy spirituális esszenciája, ami közvetlenül az IDŐ energiájával – ebből egy egész konkréttal- áll kapcsolatban. Egyszóval ez azt jelenti, hogy a fizikai biológiai megnyilvánulás egy láthatatlan energetikai mezőn keresztül jön létre. Ez a forma korántsem az abszolút és egyetlen lehetőség. Minden más variációt már majdnem elfelejtettünk, ezért legfőbb ideje, hogy emlékezzünk!!

Anélkül, hogy most rátérnénk a születés előtti fejlődésre, ami az embrionális ciklusokat illeti, a konkrét születés egy emberi lényt egy konkrét napi energetikai ciklusba helyez. És ez a pillanat az az IDŐ-PONT, amikor ez a konkrét ember átveszi a születési meghatározottságát, a konkrét nap-idő-energia energiáját.

Ezután jogosan következhet a kérdés: ez csak véletlen, tehát csak véletlenül ruháztak fel ezzel a KIN-energiával vagy én kerestem ki ezt az időpontot?

Te választottad ki ezt az időpontot! – Miért? Azért, mert erre az energiára konkrétan szükséged volt a további spirituális fejlődésedhez.

Miként fenn, úgy alant

hermeticAhogy a nagy hermetikus axióma mondja:

 

"Miként belül, úgy kívül,

Miként a nagy, úgy a kicsi,

Miként fenn, úgy alant,

Csupáncsak Egy Élet és Törvény van,

És aki működteti, az Egy.

Az isteni gazdálkodásban:

Semmi sem belső, semmi sem külső,

Semmi sem nagy, semmi sem kicsi,

Semmi sem magas, semmi sem alacsony."

 

A mikrokozmosz teljesen az Univerzum, a makrokozmosz elrendezését ismétli, azt tükrözi, úgy épül fel. Az ember, mint a mikrokozmosz része mulandó, a halandó, a személyes énje, a személyisége az alsó világokban él és működik. A halhatatlan Énje, az egyénisége vagy lelke pedig a maradandóság világában van. A személyes én és a halhatatlan Én eredete és forrása a transzcendencia világában található, soha nem szakad el a kezdet és vég nélküli „Önvalótól”.

Amikor Isten megteremtette a periodikusan újjászülető univerzumot, megalkotta annak törvényeit is.

A kozmosz törvényei egyetemlegesek. Senki és semmi nem vonhatja ki magát a rendből, hiszen a törvény alól nincs kivétel.

Magától semmilyen folyamat nem zajlik le, még a legkisebb esemény lefolyása is irányításra szorul, mert irányítás nélkül nincs élet, csak zűrzavar és pusztulás. Az egyszerűbb események végbemene­teléhez azonban nincs szükség intelligens irányításra.

A stabil rendet, a rutinszerű eseményeket belső és külső mechanizmusok irányítják. Az anyagoknál a stabilitást atomfizikai törvények, az atommag elektronokra gyakorolt vonzó­ereje, molekuláknál az atomok közötti kohéziós erő, szilárd anyagoknál pedig a kristály­szerkezetbe rendeződés tartja fenn. Egysejtűeknél a belső rend a protoplazma szabályozó hatásának következménye, míg bonyolultabb élőlények esetén a sejtek fizikai irányítását belső elválasztású mirigyek végzik, az általuk termelt enzimek és hormonok segítségével. Az élőlé­nyeket irányító és az élettelen anyagokat formáló külső mechanizmusok együttese igen sokféle lehet. Földi viszony­latban ilyen külső kormányzó mechanizmus pl. az időjárás, a nappalok és éjszakák, illetve az évszakok folyama­tos válta­kozása. Természetesen ezeket a helyi hatásokat is irányítani kell egy nagyobb erőnek, de itt sincs szükség intelligens beavat­kozásra. Mint tudjuk, a nappalok-éjszakák és az évsza­kok váltakozása a Föld naprendszerben történő mozgásának a következménye. Mikrovilágunkat tehát egy nagyságren­dekkel nagyobb méretű makrovilág irányítja. Ennek a kozmikus világnak is szigorúan meghatározott fizikai törvényei vannak, amelyeket szintén csak egyszer kellett megalkotni. A rendszer megterem­tése után a bonyolult mozgásáttételek már maguktól végbemennek, nincs szükség külső vezérlésre.

A kívülről érkező energiahullámok azonban egészségünk befolyásolásán kívül az agyi energiamező modulálása révén a gondolkodásunkat, a tetteinket is képesek alakítani.

A mai embernek, akár tud róla, akár nem, egyszerűen nincs más útja, mint hogy befelé fordulva újra felfedezze azt a világot, ami körülveszi, átértékelje, amit belealko­tott és önmagát végre úgy helyezze ebbe a képbe, hogy szereplő és színpad egyetlen kozmikus egységet alkos­son. Ehhez mindenekelőtt az a felismerés szükséges, hogy a kozmosznak nemcsak alkotórészei, hanem alko­tói is vagyunk.

Az ember kozmikus lény, ugyan el tudja választani magát a koz­mosztól, de ez az elszakadás megbénítja, és ebben a bénult állapotban létezünk a jelenben.

Ha valami igaz a Teremtésre, az az állandó változás, hullámzás. A kozmosz és benne az ember része egy olyan tudás-rendszernek, amely ősibb mint a Földön megjelent emberiség.

Ez a tudás ez a hatalmas szellemi erőtér, mindig kö­rülvette a fizikai világot, mindig hozzáférhető volt és lesz. Ez a tudás megvan minden emberben és soha nem egy másik embertől jön, ezt mindig magunkban hordozzuk transz­cendens emlékezetünk mélyén. A felszínre hozatala azért rendkívül nehéz, mert megjelentetéséhez ma még hiányoznak igazi eszközeink.

A kimondott szavak, körülírt fogalmak szükségkép­pen csak szegényes árnyékát nyújthatják a kozmikus valóság gazdagságának, hiszen hogyan is lehetne ezzel a lineáris nyelvvel kifejezni valamit, ami egyszerre több dimenzióban játszódik le.

Rezgések és energia

A világegyetemben minden energia. A tudomány megmagyarázza, hogy minden részecskékből áll, amelyek különböző frekvenciáknál vibrálnak. Pl.a levegőrészecskék egy magasabb frekvencián vibrálnak a víznél és a víz, a szilárd jégnél magasabb.

Az energia a világot alkotó anyag legkisebb részecskéje. Az ősrobbanás középpontjából szétsugárzó rotációs energia mindenütt megtalálható, betölti az egész univerzumot. A földi világunkban is szinte felmérhetetlen mennyiségben jelen van, és a szemléletesség kedvéért nevezhetjük akár éternek is. Az ősenergiát szubatomi részecskének is nevezik, mert ezekből az energiakvantumokból épül fel az atom, a molekula és minden anyag, ami körülöttünk van, sőt még maga a tudat is. Sajnos a rotációs energia atomi szinten, vagyis a mi világunkban közvetlenül nem hozzáférhető, emiatt nehéz a létezésének kimutatása.

energiaAz ősenergia materializációja egy jól nyomon követhető folyamat, mivel minden testnek, energia kisugárzása van. A tárgyaké homogén, mert nem mentek át még az evolúciós fejlődésen. Pl. egy kődarab lényegében most is olyan, mint egymilliárd évvel ezelőtt. Az élőlények energia kisugárzása azonban összetett, magukon viselik fejlődésük nyomait. A gerinc­oszlop legalján helyezkedik el a tisztán szubjektív, anyagtalan energiamező, mely az ősrobbanás előtti állapotot tükrözi. A második csakra a szubatomi energiamező, ami az ősrob­banás utáni állapotot örökítette meg. A harmadik az atomi energiamező, mely az anyagi világ kialakulásának kezdetét őrzi. A negyedik a molekuláris energiamező, ami az élővilág elindulásának előfeltételét teremtette meg. Az ötödik energiamező a sejtekhez kötődik, a hatodik az egyes szerveket képviseli, míg a hetedik energiamező eredménye már mindenki számára látható és érzékelhető, mivel ez az élő szervezet csakrája.

A testi materializálódáshoz alapvetően szükséges az anyag és az energia összesűrűsödése, és egy olyan rezgés, amely lényegesen különbözik a testetlen jelenségektől.Ezeket a frekvenciákat például úgy lehetne leírni, mint a különbséget a hallha­tó hang és az ultrahang között, vagy a látható fény és a látha­tatlan fény között.

Kezdetben volt egy alaprezgés, egy egyszerű hullám, amely félkör alakú lehetett talán. Ezt az alaprezgést egy alaphanghoz lehet hasonlítani a fizikai érzékelés világában. Talán azért, írja János evangéliuma, hogy kezdetben volt az Ige, merthogy az ige, a szó, a hang adja a legjobb hasonlatot ahhoz az alaprezgéshez, ami a mindenség alaphangja, fenntartója, s ami egyre bonyolultabb formákat ölt, egyre összetettebb mintázatokat vesz fel, megszámlálhatatlanul sok jelenséget produkálva, mindent megtestesítve, ami megtestesíthető, mindent eljátszva, ami eljátszható, egy végtelenül gazdag univerzumot teremtve, melyben örök létteret kap az élet. Az az élet, amely szükségszerűen öntudatra fog ébredni és keresni fogja létezésének okát, fenntartóját, és azonosulni akar vele, mert arra is ráébred, hogy fenntartójának megértéséhez együtt kell rezegnie vele, azaz meg kell keresnie azt az alaphangot, amely a mélyebb szinteken a saját létének volt a bölcsője, és máig is a fenntartója. Céljául fogja kitűzni azt a pontot, ahonnan elindult, hogy felfogja a felfoghatatlant. Így tér vissza önmagába, így tér meg a teremtőjéhez, így zárul be a kör, az Omega visszatér az Alfába, hogy elmondhassa neki: a játszmának vége, a kör bezárult, egy teremtési ciklus ért véget. A ciklusok ciklusa ez, egy isteni napnyugta, melyet új napfelkelte követ. Ez is egy hullám, egy időegység, a leghosszabb, mely teremtetett.

A rezgésszint annál magasabb, minél közelebb van a Teremtőhö­z, és annál alacsonyabb, minél távolabb kerül Tőle. Azok a tuda­tállapotok növelik, amelyek közelebb viszik a lényt az ősállapothoz. Ez az állapot egységes, töretlen és teljes.

A személyes rezgésszintünk határozottan növekszik, ahogyan öntudatosakká válunk. viselkedéseink, válaszaink és tapasztalataink minden pillanatában. Más szóval; a több éntudat, egy állandó magasabb rezgésszinten való létezést biztosit, abban az esetben ha az önbecsülés, tisztelet, együttérzés és szolgálat tulajdonságait magunkénak tudjuk.

Vannak olyan másik valóságok, amik magasabb frekvenciáknál vibrálnak, és magasabb dimenzióknak nevezünk. Hasonlóképpen, vannak szintén alacsonyabb dimenziók alacsonyabb rezgésekkel, mondhatnánk, hogy számunkra érzékelhetetlenül. Mivel mindegyik dimenziónak léteznie kell, így az alacsonyabb frekvencián levők is részét képezik az Egynek.

A világegyetem multidimenzionális, tehát nemcsak a három sík által határolt térben és időben nyilvánul meg, hanem negyedik, ötödik, hatodik és hetedik dimenzióban is, nem is folytatva tovább a felsorolást, hiszen ezoterikus ismereteink alapján naprendszerünkre a létezés és a tudat hét síkja jellemző.